AKTUALITÁSOK - BOLDOG ÚJ ESZTENDŐ!

Boldog Új Esztendő!

 

Asztrológusként minden évben bajban vagyok január 01-én, amikor az új esztendővel kapcsolatban kérdeznek. Ugyanis ez csak egy közös megegyezéssel született naptári dátum. Ráadásul az évszázadok során az aktuális vallási vagy éppen politikai érdekek szerint folyton változott.

Január 01. Minek a kezdete? Az saját, személyes  évemnek biztosan nem, hiszen mindenkinek születésnaptól születésnapig tart a szolár éve és én áprilisban születtem.

A téli napforduló idén december 21-ére esett. Ez is egy fontos dátum, ha már az idő minőségénél tartunk.

Az asztronómiai újév akkor kezdődik, amikor a Nap belép a Kos 0°-ára, az un. tavaszpontra. Köznyelven ez a meteorológiai tavasz kezdete.

Tehát valójában semmi nem ér véget december 31-én és semmi nem kezdődik január 01-én. Vagyis, ez így nem egészen igaz. Mert mi a valóság? Amit mi valóságként észlelünk az egy nagyon-nagyon szubjektív dolog. Éppen ezért megengedhetem magamnak, hogy mivel emberek milliói hisznek a január 01-i újévben, a nagy váltásban, a „tiszta lappal indulunk” mítoszában, az önámító fogadalomtételek időszakában, ezért asztrológusként én is megosszak néhány gondolatot a 2014-es esztendővel kapcsolatban!

Az első ilyen gondolat, hogy január 01-től a Szaturnusz évét kezdjük. Aki kicsit ért az asztrológiához az tudja, hogy túl sok optimizmusra nincs okunk. A Szaturnusz egy Sorsjelölő bolygó, az Infortuna Major, a Nagy Szerencsétlenség bolygója. Jól hangzik, igaz?  Ő hivatott a feladatot, korlátokat, keretet, gátat, akadályokat, felelősséget, céltudatosságot, kitartást, fegyelmet, pontosságot, időt, keménységet stb. szimbolizálni. Ha nincs meg a kellő belső korlát, akkor külsőt hoz. Ráadásul ha hozzávesszük azt a tényt,  hogy egészen 2014. decemberéig a Skorpió jegyében áll. Nos… Jobban szeretném ezt az esztendőt Balin tölteni. (És most nem viccelek…)

A másik fontos dolog amely január 01-ével kapcsolatos, az aznapi aktuális bolygóállások! Ugyanis Miskolcra vetítve a képet, éppen 5 db bolygó fog a Bak jegyében állni. A Bak jegy ura a Szaturnusz, melynek analógiáit fentebb már címszavakban, röviden összefoglaltam…  Nap, Hold, Plutó, Merkúr stellium mellett a jegy végén még a Vénusz is ott áll. Sok empátiára, érzelemre ne számítsunk…

(A Bak Vénusz egyébként is megér majd egy egész bekezdést, mert retrográdba (hátráló) fordul és egészen március 06-ig „boldogít” majd minket! )

            Visszafogottság, befelé fordulás, semmi pazarlás, következetesség… Szóval valóban csendes és békés Boldog Új Esztendőt Kívánok mindenkinek!